A gondolatainknak eget rengető ereje van, és hiszem azt, hogy testi tüneteink gondolatokra, érzelmekre vezethetőek vissza. Tulajdonképpen testünk nem más, mint a belső világunk három dimenziós kivetülése. Sokkal inkább hasonlít egy hömpölygő folyóra, vagy éppen az égen úszó felhőre, ami pillanatról pillanatra megújul, mintsem statikus gránittömbhöz – ahogyan az a felszínen látszik.
Legtöbbször abba a hibába esünk, hogy azt gondoljuk, a testünk állandó. És akkor, ha állandó, bármilyen fizikai problémánk akad, azzal nem tudunk kezdeni semmit. Pedig magát a problémát is mi magunk hoztuk létre, tehát akár el is tudjuk tüntetni. Azzal, ahogy élünk, amilyen a belső világunk, gondolataink, érzéseink, mind-mind kihatnak a fizikai testünkre.
Hallottál már a szomatizációról?
A szomatizáció az a jelenség, amikor úgy érzed, hogy beteg vagy, – fáj a fejed, szédülsz, megy a hasad, állandóan fáradt vagy, zúg a füled, de akár durvább tünetek is lehetnek – viszont nincs mögötte kimutatható fizikai probléma. Legtöbbször – de nem mindig – olyan erős problémákhoz is köthető, mint a szorongás, vagy a depresszió. Mi most ilyen mélységekbe nem merülünk. Viszont hadd jegyezzem meg ezen a ponton, hogy sajnos képesek vagyunk mérhető, kimutatható testi elváltozást okozni saját magunknak. Ilyen például a nyaki sérv, hogy utaljak a témafelvetéshez íródott az előző cikkemre.
Néhány tipikus példa
Hátfájdalom, görnyedt testtartás – Kinek a terhét cipeled?
A hát az élet támaszát és tartópillérét jelenti. A hát véd meg téged az olyan helyzetektől, amelyekben tehetetlennek érzed magam egy emberrel vagy egy szituációval szemben, ilyenkor szükség esetén „hátat tudsz annak fordítani”. Ha túl nagy teher nyomja a válladat, ha úgy érzed, nem támogatnak megfelelően (érzelmileg, anyagilag), a hátad reagálni fog erre, és megjelenhet a hátfájás.
Torokfájás – Mit nem akarsz befogadni?
Minden, a torkodat eltorlaszoló, blokkoló érzelem, érzés vagy energia az orrodon vagy a szádon keresztül került be a testedbe. Az is lehetséges, hogy ezek lényed legmélyéről származnak, és a torok közelében zárlatot okoznak. Ezek gyakran olyan érzések, vagy helyzetek, amelyeket lenyelsz, elfojtasz, és nehezen fogadsz el. Néha ezek ugyanazokat az érzéseket jelentik, amelyek egy nátha kapcsán erősödnek fel. Ezek az érzések azonban sokkal mélyebben érintenek téged, sokkal közelebbről érintik a belső lényedet, mint egy egyszerű nátha esetében. Tehát meg kell vizsgálnod azt az érzést, amely zárlatot okoz a torkod közelében, azért hogy elfogadhasd és elengedhesd azt.
Égő szem – Mitől félsz?
Bezárulsz. Inkább nem veszel tudomást arról, ami körülötted történik, lemondasz a látás élményéről, ahelyett, hogy elfogadnál egy számodra fájdalmas, zavaros vagy visszataszító valóságot, inkább behunyod a szemeidet. Okozhat szemproblémát olyan dolgok felhalmozódása, amelyeket képtelen vagy elfogadni, amelyek összezavarnak, és nem tudod már, hogy merre, milyen irányba menj. Gyakran trauma vagy érzelmi sokk, nagy belső félelem következtében veszítheti el az ember a látását, és a látószervei energiáját. Lehet, hogy egy számodra fontos személy vagy dolog elvesztésétől tartasz. A szem elváltozásai arra utalnak, hogy túlságosan is a külvilágban keresel válaszokat a kérdéseidre, ahelyett, hogy saját magadban kutakodnál. Minél inkább kívül, a külvilágban keresgélsz, annál inkább eltávolodsz a belső magodtól, belső lényegedtől.
Fülcsengés – Mi az, amit nem akarsz meghallani?
Sípoláshoz, fütyüléshez, morajláshoz, zúgáshoz hasonló hangokat hallasz, de ezek a hangok nem a külvilágból jönnek? Ez lehet időszakos vagy állandó jelenség, és különböző hangintenzitással
jelentkezhet. Vajon hallgatsz a belső hangodra? Ha a belső hangod nem akar szólni hozzád, csönd van. A sípolás viszont azt jelzi, rossz irányba figyelsz. Vajon nem olyan érzelmekről van szó, amelyeket elfojtottál, hogy a belső egyensúlyod ne szenvedjen csorbát? Az élet így akar téged figyelmeztetni arra, hogy hallgass a belső hangodra, odafigyelj az igényeidre és vágyaidra. Kézbe kell venned az életedet, annak érdekében, hogy csökkentsd a gondolataidban és az érzelmeidben uralkodó zűrt.
Szorongás – Mi az, ami feszít belülről?
A szorongásra általában lelki zűrzavar, zavarodottság jellemző, amelyben úgy érzed, korlátok közé vagy szorítva, és a vágyaid megfojtanak. Úgy érzékeled, az élettered olyan korlátok közé van szorítva, amelyek valójában nem is léteznek. Mellőzöd a saját személyes igényeidet, és inkább másoknak kívánsz megfelelni, hogy kivívd azt a szeretetet, amire szükséged van (még akkor is, ha erre más mód is lenne). Ez a belső megszorítás, szorongás arra késztet, hogy érzelmeidet, érzéseidet az egyensúlyod kárára felnagyítsd.
Mit üzen a nyaki sérv?
A nyak a test és a fej összekötője, a rugalmasságot, a dolgok és helyzetek meglátásának képességét szimbolizálja. Egyesek szerint híd a test és a szellem között. Rajta keresztül történik az élet. A levegő, amit beszívunk, az étel, amit megeszünk, a folyadék, amit megiszunk. És a beszéd is a nyakon keresztül történik, hisz a levegő itt áramlik ki belőlünk hozzá.
A nyaki problémák az élettel, vagy a kommunikációval kapcsolatos problémát jelezhetnek. A merev nyak jelezhet rugalmatlanságot, csökönyösséget, szűk látókörűséget. A sérvek a nyakon pedig önmagunk alul értékeléséből, igazságtalanság érzéséből lehetnek.
Ha naiv vagyok, ha úgy érzem, hogy kritizálni, bántani akarnak, vagy el akarnak ítélni, akkor ezen a területen jelentkezhet fájdalom. A C1-es, C2-es és C3-as nyaki csigolyát érinti az elváltozás, ha az intellektuális képességeimet értékelem alul, míg az életemben jelen lévő, vagy a környezetemben tapasztalt, és engem ért igazságtalanság érzése esetén inkább az alsó nyaki csigolyák veszélyeztetettek.
Minden csigolya egyedi információkkal szolgálhat a problémád forrásáról:
C1 = Az első nyakcsigolya egy olyan „tartóoszlop”, amely a fejet tartja a helyén és egyensúlyban. Ha túl sokat aggódsz, akkor a fejed elnehezül, és ez fejfájást okozhat. Ha túlságosan szűklátókörű vagy, ha nem vagy hajlandó egy helyzetet több szemszögből is megvizsgálni, ha merev a gondolkodásod, akkor a csigolyának működési zavarai lesznek, ami ez esetben a forgásra való képtelenségét jelenti. A félelmed, reményvesztettséged, negatív hozzáállásod, és az érzelmeid kifejezésének nehézsége az, ami megakadályozza az első nyakcsigolya szabad mozgását. Rossz állapota általában a fejet, az agyat és az idegrendszert érintő panaszokkal jár együtt: migrén, amnézia, szédülés, depresszió stb. Meg kell tanulnod a belsődre hallgatni, nyitottnak maradni, több nyugalmat csempészni az életedbe.
C2 = A második nyaki csigolya az elsővel szorosan együttműködik. Olyan tengelyként funkcionál, amely lehetővé teszi a C1 számára a mozgást. A C2-es csigolya a legfontosabb érzékszervekhez köthető, úgy mint a szem, orr, fül, száj (nyelv). Ezért kóros elváltozása ezeket a szerveket fogja érinteni. Ha mereven fogod fel az élet dolgait, ha nem akarod elengedni a régi, elavult gondolataidat, és nem ereszted be az újakat, ha állandóan a jövő miatt aggódsz, akkor nagy esélyed van arra, hogy a második nyaki csigolyád is megmerevedik. Meg kell tanulnod, hogyan vállald fel az érzéseidet, hogyan foglald el a neked járó helyed a világban, annak érdekében, hogy az energiák újra áramoljanak a testedben, és a második nyakcsigolyád az elsővel újra harmóniában és „olajozottan” működhessen.
C3 = A harmadik nyakcsigolya örökké magányos, helyzetéből adódóan senkire nem számíthat, és nem is működhet együtt más csigolyákkal. Ha a harmadik csigolyád nincs jó állapotban, akkor valószínűleg úgy érzed, hogy egyedül kell boldogulnod az életedben. Magadba zárkózol, befelé fordulsz, kerülsz mindenféle kommunikációt a környezeteddel. A magány lehet áldásos, feltöltődsz, összegzel dolgokat, hogy tisztán lásd az életed, de eszköze lehet az érzelmeidtől, a valóságtól való menekülésnek is. Rajtad áll a választás!
C4, C5, C6 = A negyedik, ötödik és hatodik nyaki csigolyák a pajzsporcnál találhatóak, és szoros kapcsolatban állnak vele. A pajzsporc nagy szerepet játszik a nyelvet, a hangképzést (hangszalagok) és minden, a kommunikációt érintő problémában. Akár te fejezed ki magad, akár mások közölnek veled valamit, ez reagálásra készteti a C4, C5, és C6 csigolyákat. Lehetséges, hogy megsértődtél valamin, és dühöt váltott ki belőled. Ez a három csigolya még erősebben reagál akkor, ha nem adsz hangot a véleményednek, frusztrációidnak. Egyre nagyobb agresszivitást fogsz érezni, amely elzárja a kommunikációs csatornát a 3 csigolya területén. Hajlamos vagy bizonyos eseményeken hosszú ideig rágódni.
Jobb lenne, ha elfogadnád, hogy minden tapasztalat a fejlődés lehetőségét hordozza magában, és mindenből le lehet vonni a tanulságot. Hagyni kell, hogy az élet a maga medrében folyjon, ahelyett, hogy megmakacsolod magad és haragot érzel az élettel szemben. Mert ha így teszel, a fejed zúgni kezd, és túlterheled magad olyan feladatokkal, amelyekről úgy érzed, nem bírsz elvégezni. Arra van szükséged, hogy kifejezd magad (beszéd, írás, zene, festészet), hogy újra rálelj a kreativitásodra, a belső szépségedre. Így ezzel minden érzékszerved stimulálod, amelyek aztán aktiválják a pajzsmirigyedet, és a negyedik, ötödik, hatodik csigolyák normálisan fognak működni.C7 = Az utolsó, hetedik nyaki csigolyával az erkölcsi tartásod, a hiedelmeid és a spirituális oldalad van kapcsolatban. Ha harmóniában élsz a természet törvényeivel, ha hallgatsz a tested és általa küldött üzenetekre, csigolya a lehető legjobban fog működni. Ezzel ellentétben, ha dühöt érzel valami miatt, ha elzárkózol a téged körülvevő emberek véleményétől és látásmódjától, ha nem nyitott szellemmel kezeled mások világnézetét, akkor a C7-es csigolya erőteljesen reagál. A jelentkező probléma érintheti a kézfejedet, a könyöködet és a karodat mozgási nehézség formájában. Ha nagyon erős érzelmeket élsz meg, ha csalódott vagy, ha félsz az elutasítástól, ha egy esetleges sérülés elől visszahúzódsz a páncélodba, akkor is megbetegedhet a hetedik csigolyád. Meg kell tanulnod megkülönböztetni azt, ami jó neked, attól, ami nem. Tisztelned kell minden ember álláspontját, még akkor is, ha azok nem egyeznek a tieiddel.
Látható a fenti listában, hogy minden csigolyának más és más szerepe van, és valóban kapcsolódik az érzelmi világunkhoz. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a gyógyulásomban szintén nagy szerepet játszó önismereti utam során felderítettem azt, nekem mi okozta a sérvet, és szoros párhuzamot találtam a C4, C5, C6 csigolyákhoz leírtak és a kiderített dolgok között. Nekem pont ezzel a három csigolyámmal van a probléma.
Az a konklúzió érkezett meg hozzám, hogy jobban oda kell figyelnem arra, ahogy élek, a belső világomra, és a testem jelzéseire. A gyógyulás érdekében fontos megtanulnom magam jobban szeretni, felhagyni önmagam állandó kritizálásával, elítélésével! És ezt ajánlom neked is.
Újra felfedezni mindazt, amit elnyomtál magadban: ambícióidat, a vágyaidat, a céljaidat, és elfogadnod, hogy képes vagy azokat elérni. Ha elfogadtad, elkezdeni tenni értük. Ha pedig egyedül nem megy, akkor érdemes segítséget kérni.
A cikk megírásában Jacques Martel: Lelki eredetű betegségek lexikona című könyve segített.