Miért olyan hülyék az emberek?

Coachingban is, mint az összes emberi érintkezésben folyamatosan megjelennek a különböző érzések, érzéseink (bosszúság, lelkesedés, tehetetlenség, hála, stb…) Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy az érzés ami feljött vajon kihez tartozik?

Sokszor találkozom azzal a heves kérdéssel, ami a címben szerepel.

Sanyi, szerinted miért olyan hülyék az emberek?

Leggyakrabban azzal kezdem a válaszom, hogy „Ember! Most engem is utálni fogsz a válaszért, de én így vagyok hasznos. Nem buksimire jöttél.” Aztán persze felteszek pár kérdést, amiből egész jó dolgok szoktak kisülni – hisz mindenkiben ott van a saját maga megoldása.

Alább az én megoldásom olvasható:

Szóval szerintem olyan nincs, hogy hülyék, vagy idegesítőek az emberek. Nem úszod meg ennyivel, az túl egyszerű lenne ami a te felelősségedet illeti. Szerintem az amit idegesítőnek találsz másokban, az nem másban van, hanem inkább benned. Ott van egy nagy piros gombként, amit cipelsz magaddal évek vagy akár évtizedek óta. Ezek a gombok azok, amik megtanítanak meghaladni önmagad, megtanulni bölcsen létezni és még arra is, hogy amit végül magaddal viszel, az egy tiszta tudás amit magadnak teremtettél meg a tapasztalataid által. Csak lehet, hogy még nem tudsz róla.

Jó hír, hogy tudatosíthatod, és dolgozhatsz rajta. Ez viszont törődést igényel, és azt, hogy néha pattanj fel a legvadabb, legfélelmetesebb hullámra és lovagold meg!

Szóval ha valami, vagy valaki idegesít, kezedben van a döntés, hogy

1. felcsapod az állad, vállat rándítasz és pökhendin leszarod,

2. vagy beleállsz egy előreláthatólag értelmetlen csörtébe és te leszel a fasza gyerek – csak épp nem tanultál semmit,

3. vagy pedig megvizsgálod azt a gombot amit benyomott rajtad, tudatosítod és egy magasabb szinten beleteszed az energiát a saját tanulási folyamatodba.

Melyik tetszik?

Szerintem érdemes energiát beletenni, mert a tükreid addig és addig jönnek veled szembe, amíg bele nem nézel és el nem fogadod saját eddig idegennek tartott részeidet.