Mitch Albom: Keddi beszélgetések életről és halálról

könyvajánló

Szeressétek egymást, vagy pusztuljatok – ismételte Morrie. – Jó, ugye? És milyen igaz. Szeretet nélkül szárnyaszegett madarak vagyunk. Tegyük fel, hogy elváltam, vagy egyedül élek, vagy nincsenek gyerekeim. Mennyivel kegyetlenebb volna ez a betegség. Nem biztos, hogy képes volnék végigcsinálni.
No persze, sokan eljönnének meglátogatni, barátok, társak, kollégák, de hát az nem ugyanaz, mint ha van valakink, aki nem fog később magunkra hagyni. Egészen, de egészen más, ha van valaki, akiről tudjuk, hogy mindig rajtunk van a szeme, állandóan ügyel ránk. Mert a család jelentőségének a szereteten kívül nagyon fontos része az is, hogy az ember tudja, van valakije, aki vigyáz rá.

Mitch Albom: Keddi ​beszélgetések életről és halálról – Morrie

Olvastam egy könyvet

… nem is egyet, többet. De most erről az egyről lesz szó, ami legutóbb igazán megfogott, és talán kevésbé ismert irodalom a hazai olvasók körében.

Talán nem mindig valljuk be magunknak, de néha nagy szükségünk van a tapasztalt mester türelmére, bölcs megértésére, a legjobbkor adott tanácsára, amely átláthatóvá teszi a valóságot. Mitch Albom számára ilyen egykori egyetemi tanára, Morrie. A tanár halálos betegségének híre kínál szomorú lehetőséget, hogy ismét találkozhassanak. Mitch újra felfedezi magának tanítómesterét, aki beavatja őt élete utolsó hónapjaiba. Ahogy annak idején, Mitch most is keddenként ül be az iskolapadba, hogy elbeszélgessenek a végső kérdésekről. A Keddi beszélgetések… együtt töltött idejük meghitt, iróniával megírt, hiteles krónikája, melyben a szerző megosztja velünk a haldokló embertől kapott becses ajándékot.

Alexandra könyvajánló | E-book formában megvásárolható a Librinél

Becses ajándékot… [spoiler veszély]

Ez a becses ajándék nem más, mint az élet művelése és embertársaink szeretete. A könyv látszólag egy haldokló utolsó éveit mutatja be, a felszín alatt- és nagyon jól láthatóan a felszín alatt valójában a haldokló ember felébredését, és a saját magának adott ajándékok halmazát teszi elénk finoman, fogyasztható formában.

Kicsit hirtelen sikerült elolvasnom ezt a könyvet – egy nap alatt -, elsőre nem is igazán fogtam fel, mit olvastam. Kell neki idő. Azóta viszont volt időm megemészteni. Kifotózott részleteit a mai napig elő és előveszem, és a hétköznapokban tudok belőlük meríteni magamnak.

Elolvasásához kell egy megfelelő nyitottság. Kell az, hogy mélyre menj, és adott esetben letedd a könyvet, hogy elgondolkodhass az olvasottakon. Tele van olyan finom életbölcsességgel, amit ugyan jó elolvasni, jó megismerni, viszont valójában csak tapasztalatból lehet azokat megtanulni, a kognitív elsajátítása lehetetlen. Nem azt mondom, hogy betegedjünk meg és bölcsek leszünk – Isten őrizz, hogy ilyet kívánjak! Nem kell megbetegednünk – semmiképp! A könyv szereplőjének sajnos ez kellett hozzá. Habár a betegsége előtt is egy életvidám pozitív figura volt, a betegség hozta meg számára az igazi megvilágosodást.

A könyvet olvasva felismerhetjük mindazt, amire érdemes odafigyelnünk, és ha tudatosítjuk magunkban, mire helyezhetjük a fókuszt, benne van a pakliban, hogy sikerül elkezdenünk egy örömtelibb úton járni. Egy olyan úton, ahol megfigyelések által magunkba építhetjük a bölcsességeket, amik bennünket szolgálnak. Az van, hogy én magam is kivettem belőle párat, de vajon mennyit tudunk gyakorlás nélkül elsajátítani? A gyakorláshoz meg persze folyamatos tudatosságra van szükség – tudatosság, mantrázás, művelés, odafigyelés, lassulás, csönd, béke.

Szóval ajánlom figyelmedbe, ha te is útkereső vagy, és egy közhelyektől mentes, igazi bölcs olvasmányra vágysz. Érdemes azt a fél napot rászánni. Számomra hasznos volt az olvasása. Talán neked is…

… Megemlítette Morrie egyik szeretett barátját, Maurie Steint, aki annak idején beküldte a Boston Globe-nak Morrie aforizmáit. Morrie és Stein a hatvanas évek eleje óta dolgozott együtt a Brandeis Egyetemen. Steinre most a teljes süketség várt. Koppel elmondta, hogy elképzelte kettejüket, amint együtt üldögélnek, egyikük beszélni nem tud, másikuk nem hall semmit. Milyen érzés volna ez nekik?

– Fognánk egymás kezét – felelte Morrie. Mérhetetlen mennyiségű szeretet áramlana köztünk oda-vissza. Ted, mi harmincöt esztendeig éltünk barátságban. Sem a nyelvünkre, sem a fülünkre nincs szükségünk, hogy érezzük ezt.