Szeresd a szamarad! – szorongás és egyensúly
Bátran kijelenthetem, hogy mostanában az elégedettségi mutatóm igen jól áll. Ebben rengeteg munka van és rengeteg tanulás. Azt vallom, hogy amikor úgy érzed rendben vagy, ott érdemes ráerősítened, tudatosan fejleszteni magad, mert innen lehet valódi fejlődést elérni.
Hogy is jön ez ide?
Szerintem a sikeres vállalkozói megjelenéshez hozzátartozik az is, hogy belül rendben legyünk, tudjuk honnan jöttünk, és hová tartunk.
Nézzük meg az egyik érzést, ami alapvetően megakadályozhatja az előrejutásunkat. Ismerem, én is küldöttem vele – néha még most is. Ez az érzés a szorongás.
A mai kor emberének a szorongás gyakori és természetes állapota. Sajnos néha engem is megtalál – és feltételezem téged is. Amikor azon kapom magam, hogy totális diszkomfort van, gombóc a gyomromban, idegesebb vagyok, félek, hogy a hullámok a fejem fölött átcsapnak, kapkodok és nem tudom merre vagyok épp. Ilyenkor felteszem magamnak az alábbi pár kérdést, és ezt ajánlom neked is, amikor hasonlóan érzel:
Honnan származik az érzés?
Mi ez az érzés pontosan?
Mit érzek most a testemben?
Hol érzem pontosan?
Enyém ez a szorongás, vagy más idézi elő bennem?
Mit tudok most tenni azért, hogy jobb legyen?
Ha jól belegondolok, a legtöbbet a testem miatt szorongtam életemben.
Persze vannak dolgok, amiken az ember, ha akarna, akkor sem tudna változtatni magával kapcsolatban: én például már sosem leszek magasabb, mint egy nagyobb testű kutya ülve, ezt el is fogadtam. Viszont, ahogy azt egy korábbi cikkemben már megírtam, volt egy időszak, amikor nagyobb súlyfelesleggel küzdöttem, és hiába fogytam le, úgy később sem tudtam igazán elfogadni és szeretni a testemet.
Miután viszont betöltöttem a harmincat, elkezdett egyre jobban foglalkoztatni, hogyan tudnék harmóniába kerülni ilyen formában is önmagammal. Két lehetőségem volt – vagy lefogyok, vagy pedig elfogadom magam. Akkoriban többnyire a végletek embere voltam.
Azt hiszem, már írtam, hogy 42 kilót sikerült leadnom. Na ez sem annyira fekete és fehér. Szóval néha-néha felugrik pár kilócska az emberre – meg rám is. Hiszen nem tudunk minden esetben az ideális állapotban létezni. Kajára odafigyelni, heti hatot edzeni. Mindig lemenni a konditerembe reggel hatra ha éppen máskor nincs rá időnk. Ez egy normál hétköznapi életvitelbe egyszerűen nem fér bele. Szóval van ilyen. Szerencsére ebből a leadott 42 kilóból még eddig soha nem jött vissza 3-4 kilónál több. Ezekre általában odafigyeltem és viszonylag gyorsan sikerült is visszakerülnöm. Eleinte viszont emiatt szorongtam.
Hogy jön ide a végletesség?
Úgy, hogy régebben amikor éppen nem voltam a csúcson, akkor szorongtam. Miért? Mert az volt a mondatom, hogy vagy lefogyok, vagy elfogadom magam. Nagyon hosszú út vezetett odáig, hogy a kettő együtt működjön a belső világomban, és elfogadjam magam mindig abban az állapotban, amiben éppen vagyok. Tudjam egyszerre művelni: elfogadom magam, és törekszem arra, hogy a testem karban legyen tartva.
Mi is ebből a konklúzióm?
Az, hogy működhet egyensúlyban. Fölösleges ide vagy oda csapódni. Működhet a kettő egyszerre. Vagy-vagy helyett gondolkodhatsz ÉS-ben. Lehet akkor is jól érezni magad, ha éppen az élethelyzeted „csak” ennyire ad lehetőséget. Most ezt cáfolhatnánk azzal, hogy egyesek szerint mi határozzuk meg, mire szánunk időt, a többi csak kifogás, blablabla… – ezzel nem értek feltétlen egyet, de ez egy másik blogbejegyzés lesz. Vannak helyzetek, amikor érdemes elfogadnunk azt ami van, és azzal haladni előre. Ha túlsúllyal küzdesz, érdemes elfogadni ami van, mert csak az elfogadásból lehet építkezni. A tagadásból sosem.
Játsszunk el azzal a gondolattal, hogy a testünk egy szamár.
Minden tisztelettel a szamár irányába, ne kicsinyeljük le ezt az erős jószágot. A szamár metaforát nem pejoratív értelemben használom, csupán erről az állatról szól ez a kijelentés. Csökönyös.
A szamár merre akar menni, ha erővel húzod a gyeplőt? Na merre? Minden erejével azon lesz, hogy hátráljon. És amilyen erős, el is fog téged szépen húzni amerre ő akar menni. Közelíts inkább a másik irányból.